Menüponttartalom

 

Abonyi Természetjárók Köre 

A természetjáró szakosztály 1981-ben alakult, az egykori Mechanikai Művek dolgozói alapították Szekeres György javaslatára. Ugyanis ő volt az a fiatalember, aki 1980 őszén megszervezte az első túrát, a vadregényes Rám-szakadékba. Ez a túra minden résztvevőnek nagy élmény volt. Azóta számtalanszor megtettük ezt a túrát.
A szakosztályt 30 fővel hoztuk létre 1981-ben. Évek során, szinte minden évben változik a létszám 30-100 fő között. Kezdetben az 50%-os vasúti kedvezmény igénybevételével nagyon sok túrát tudtunk szervezni, sok résztvevővel. Sajnos a mostani körülmények megnehezítik a túrák szervezését, hiszen a magas utazási költségeket kevesen tudják vállalni.

Éves programunk minden évben megjelenik az Abonyi Naplóban, és az iskolákban. A szakosztálynak bárki tagja lehet, aki szereti a természetet, szeretné megismerni hazánk természeti értékeit, szeret sétálni, gyalogolni, kerékpározni, és nem utolsó sorban egy vidám csapatnak tagja lenni.

 

 

 

MOL NyRt Dunai Finomító Természetbarát Szakosztály 

A MOL Nyrt. Dunai Finomító Természetbarát Szakosztálya 1973-an alakult meg, azóta is folyamatosan működik. Az alapítók egyike Georgiades Gábor volt, aki 2004-ben bekövetkezett haláláig vezette és szervezte a szakosztály életét. Főleg a bakancsos természetjárás a fő profilunk, de kiegészítésképpen kerékpáros túrákat is szervezünk. Nyílt szervezetként működünk, a Dunai Finomítóhoz lazán kapcsolódunk. A jelenlegi tagság harmada MOL-os munkavállaló a családtagokkal, vagy itt dolgozott korábban. Éves túraterv alapján szervezzük a túráinkat, mely megtekinthető a saját honlapunkon.

 

 Tápiószelei Természetbarát Klub

A Tápiószelei Természetbarát Klub évtizedek óta az egyik legsokrétűbben, legeredményesebben és kiegyensúlyozottan működő civilszervezete a Tápió mentének.

 Pest Megyei Természetbarát Szövetség 2022. december 2. megszűnt! Munkáját a  Pest Megyei Vadvirág Természetjáró Egyesület folytatja!

A Pest Megyei Természetbarát Szövetség (továbbiakban: PTSZ) Pest megye természetjáró (gyalogos, kerékpártúrázó, vízitúrázó, hegymászó) tevékenységet folytató szakosztályainak, egyesületeinek, diák sportegyesületeinek önkéntes tagság alapján szerveződött, bejegyzett társadalmi szervezete. Szövetségünk a Magyar Természetbarát Szövetség (MTSZ) önálló megyei szervezete. Pest megyében 15 településen, ezenkívül Budapesten vannak szakosztályaink. Szervezünk az egész megyére és országosan meghirdetett eseményeket. Aktívan részt veszünk az MTSZ munkájában, programjaiban is.

 

A PTSZ célja

A természetjárás útján elősegíteni az egészséges életmód kialakítását és elterjesztését, a természet védelmét, ehhez a feltételek biztosítását. Ennek részleteit   Alapszabály   rögzíti.

 

Egy kis történelem

A PTSZ 1951-ben alakult Both Imre elnökletével. 1952 és 56 között a PTSZ elnöke Kovács Ottó, főtitkára Mayer Géza volt. Kovács Ottó 1957-ben bekövetkezett halála után az elnöki tisztet Thoma Ferenc látta el. A szövetség elnöke 1961-ben Mayer Géza lett, aki nagy lelkesedéssel ezt a feladatát 30 évig végezte. Nevéhez fűződik a Pest megye turistája és a „10 megye 100 nevezetessége” túramozgalom beindítása. További rekordidőt töltött el a vezetőségben Szőke István (1961 és 1985 között volt a PTSZ főtitkára) és Jenei István, aki a Túrabizottság vezetője, majd a PTSZ alelnöke volt 2004-ben bekövetkezett haláláig.

1991-ben a tisztújító közgyűlés Georgiades Gábort választotta meg elnöknek. Rendkívül színes egyéniségével, állandó tenniakarásával, munkabírásával mindenki szeretetét kivívta magának, ő volt mindenki „Maci”-ja. Beindította a „9 megye 99 nevezetessége” túramozgalmat, hosszú évekig az Magyar Természetbarát Szövetség alelnöke is volt. 2004-ben a halál elragadta tőlünk. A feladatokat megbízott elnökként Georgiades Gáborné vette át.

A Szövetség turistái 2005. június 12-én a börzsönyi Királyházán kopjafát avattak Georgiades Gábor emlékére. A 2005. március 25-én lezajlott tisztújító közgyűlés Notter Bélát választotta meg elnöknek. Nevéhez fűződik a Pest megyei Piros túramozgalom, melynek folyamatos mozgatórugója, motorja volt. 2009. márciusától Dobos Csaba lett az elnök. A PTSz 2010. évi közgyűlése Ziaja Zsoltot választotta meg elnöknek, aki 2011. márciusáig töltötte be ezt a pozíciót. 2011 márciusától 2017 márciusáig Zsembáné Trencsényi Gizella Zsuzsanna volt a Pest Megyei Természetbarát Szövetség elnöke. 

2016-ban megalapítottuk a Pest Megyei Vadvirág Természetjáró Egyesületét Kovács Hedvig elnökségével. 

A 2017 tavaszi tisztújító közgyűlésen az addigi elnök nem jelöltette magát újabb ciklusra, a megye új természetbarát vezetője az addig titkári feladatokat ellátó Bognár Márta lett.